- Nem ismerjük eléggé a keleti gyógymódot, illetve ennek értelmében, a bioenergiát, akupunktúrát, akupresszúrát és a többi alternatív ágazatot sem. Nem is olyan régen az akupunktúra teljesen ismeretlen fogalom volt számunkra. Amikor egy kicsit belemélyedtünk a témába, rájöttünk, hogy nem szentírás, hanem számunkra is elfogadható, alkalmazható gyógymód. Ez történik a bioenergián alapuló gyógymóddal is. Az emberek hitetlenek, a többség csak abban hisz, amit lát, amit kézzel megtappinthat.
Dr Tasic módszerét a következőképpen magyaráznám: Immár 12 éve együttműködünk. A bioenergia útja láthatatlan. A hivatalos gyógymód a látható rendelleneségekkel foglalkozik, azokat gyógyítja, például, látható a vér útja, az idegszálakat, a nyirokmirigyeket is tudjuk kísérni. Az ortodox kezelés ezen alapul. A bioenergiát azonban nem látják, ezért nem fogadják el.
Többéves tapasztalat során rájöttem, hogy a bioenergiának is van bizonyos útja, amelyen át hozzájárul a betegség kialakulásához. Mint ahogy a véredényben létrejöhet egy rög, ugyanúgy a bioenergia is akadályba ütközhet. Az akadály megszüntetésével, elhárításával rendeződik a beteg állapota is.
A hivatalos gyógymód a menthetetlen esetekre pontot tesz. Nincs tovább... Dr Tasicnál nincs pont, mindig fennáll a továbblépés lehetősége. A bonyolult diagnózisokat elemezve, néha úgy hittem, gyógyíthatatlan eset áll előttem, legalábbis ami a gyógyszeres kezelést illeti.
Dr Tasic pácienseinél nem így történik. Sohasem felejtem el a gajdobrai paralízisben szenvedő kis Raso esetét, aki a szemem láttára állt fel a tolókocsiból és elindult. Másoknak dr Tasic visszaadta látását, hallását...
- A jövőben nem kellene elkülöníteni az alternatív gyógymódot a klasszikus gyógymódtól. Folyton az együttműködésen, az egymást kiegészítésén és továbbképzésen kell igyekezni. Olvasni, tanulni, kérdezni kell a témával kapcsolatban. Az orvosi szakma olyan, hogy eleve állandó továbbképzést igényel. Új ismereket kell szerezni a bioenergia, az akupunktúra, az akupresszúra, homeoterápia terén. Csak ily módon teremthetünk kapcsolatot a hagyományos és alternatív gyógymód között. Erre azonban nem mindenki hajlandó. Egyesek úgy tartják, hogy kuruzslók, varázslók azok, akik mások baján gazdagodnak.
Nem érthetek egyet az ilyen gondolkodással. Jóllehet, vannak akik visszaélnek a lehetőséggel, de dr Tasicra ilyesmi nem jellemző. 12 éve kísérem munkáját, szerintem, ő valóban a bioenergia nagy ismerője.